Bemutatkozás

BPSZT Bemutatkozás

Last modified: 16. March 2023

Alaptevékenységünk elsősorban az oktatás. A Tanszék két alap-, négy mester és két felsőfokú szakképzést és számos szakirányú továbbképzési szakot gesztorál. Az oktatást a Szent István Campuson Gödöllőn, a Károly Róbert Campuson Gyöngyösön a Budai Campuson, a Kaposvári Campuson valamint a szarvasi és a Georgikon Campuson Keszthelyen végezzük. Átoktatásunk más szakokon is kiemelkedő, és részt veszünk a külhoni képzések oktatásában: Beregszász, Zenta, Révkomárom, Székelyudvarhely településeken. A Tanszék oktatóihoz köthető doktori létszám kifejezetten magas, nem kis részben külföldi Hallgatók. A tanszék oktatói komoly szerepet vállalnak a külföldi Hallgatók képzésében, beleértve a PhD képzéseket is. A kollégáink az elmúlt 3 évben több száz szakdolgozat, diplomadolgozat, TDK, OTDK dolgozat elkészítésében nyújtottak a Hallgatóinknak támogatást.

Az utánpótlásnevelés nagyon fontos szempont ezért mindenben támogatjuk a témavezetett PhD hallgatóinkat valamint az ÚNKP ösztöndíjasainkat. A Tanszék munkatársai komoly publikációs tevékenységet is fel tudnak mutatni, melyek jelentőségét a magas hivatkozásszám is jelzi. Több kollégánk aktív résztvevője az agrárszektorhoz kapcsolódó kutatásoknak, pályázatoknak.
Együttműködő partnereink közé tartoznak többek között üzleti tanácsadó cégek, vállalatirányítási rendszereket fejlesztő mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások, OTP, Somogyi kosár, Élelmiszer Klaszterek, szoftverfejlesztő cégek, Precognox Kft., Marázplast Kft., Sapientia Egyetem, EMTE, NAV, OEP, Magyar Kormányhivatalok, Agrárkamara, K&H, NÉBIH, MNB, Pénziránytű Alapítvány, számos közép- és felsőoktatási intézmény.

 

Dr. habil. Hágen István Zsombor
tanszékvezető ​​​​​​​egyetemi docens
​​​​​​​e-mail: Hagen.Istvan.Zsombor@uni-mate.hu​​​​​​​
telefon: 06/37 518-300