Bemutatkozás

Tudomány VFSZ Bemutatkozás

Utolsó frissítés: 2023 november 22.


A MATE Vidékfejlesztési Szakkollégium (röviden VFSZK) az Egyetem önálló szakmai és tudományos, független diákszervezete, amely 2001 óta működik a Szent István Campuson, Gödöllőn. A hallgatói öntev
ékenységen alapuló Szakkollégium fő céljai a szakmai fejlődési, önképzési irányokhoz illeszkednek a vidék- és területfejlesztésben, területi tudományokban és az agrárgazdasághoz kapcsolódóan. A VFSZK tevékenysége alatt igyekezett számos eseményt megvalósítani, többek között előadások, kutatás és terepfelmérések, szakmai viták, közösségi rendezvények, egyén programok és együttműködések formájában. Több mint két évtizedes fennállása óta meghatározó pályázati tevékenységgel rendelkezik. Mind a belső és külső forrásokra, lehetőségekre igyekezett szert tenni, sikerrel megvalósítani őket. Kiemelt célt és profilt jelent az egyéni és csoportos kutatások megvalósítása, a tehetségmentorálás, új együttműködések kialakítása, tagtoborzás és a jövőbeli lehetőségek kihasználása. A VFSZK szorosan együtt dolgozik mentoráló intézetével, a VFGI Tudományos Diákkörrel, az MRTT Közép-magyarországi Tagozatával és a Faluszemináriumi Kutatóműhellyel, és más egyetemi szervezetekkel.  
A vidékfejlesztés szinte minden területtel összefonódik, éppen ezért az együttműködések, párbeszédek fontos hangsúlyt kapnak.  
Van egy jó ötleted? Kutatás? Közösség? Programok?
Igen, jó helyen jársz!   

A MATE VFSZK folyamatosan igyekszik bővíteni tagságát. Jelentkezni lehet a Szakkollégium programjain személyesen, vagy pedig a csatlakozási szándék jelzésével a VFSZK elérhetőségein. 
Gesztorintézet: Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet
Támogató tanár: Gubacsi Franciska egyetemi tanársegéd, gubacsi.franciska@uni-mate.hu 
Email: videkszakkoli@gmail.com 
Facebook: https://www.facebook.com/matevfszk/ 
Instagram: https://www.instagram.com/videkfejlesztesi_szakkoli/

Képek és összefoglalók elérhetőek a MATE VFSZK Facebook és Instagram oldalán, valamint a www.videkfejlesztes.uni-mate.hu oldalon is.