Középiskolákat támogató tehetségprogramok

Tudomány TDK középiskolák

Utolsó frissítés: 2023 október 19.

Ifjúsági Tudományos Diákköri tevékenység: A tanár és a diák alkotó együttműködése, amely a tehetséggondozás sajátos formája a felsőoktatásban. Célja, hogy tudományos műhelymunkát és ezzel minőségi többlettudást, alkotási alkalmat adjon azoknak, akik készek arra, hogy többlettőkét gyűjtsenek szakmai és/vagy tudományos karrierálmaik megvalósításához. A diákok az elkészült munkát a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) keretében mutatják be.

Hogyan zajlik a jelentkezés, milyen lépésekből áll a felkészülés?
A Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) jelentkezéshez szükséges a jelentkezési lap kitöltése, ahol meg kell megadni a személyes kapcsolattartási adatok mellett a pályamunka címét és rövid összefoglalóját, a téma kidolgozását segítő egyetemi konzulens nevét, valamint csatolni kell a témavezetői nyilatkozatot (középiskolai tanár és az egyetemi oktató együttes hozzájárulása a pályamunka nevezéséhez) és 18 év alatti diákok esetén a szülői beleegyező nyilatkozatot is. Az egyetem minden esetben megerősíti, visszaigazolja a jelentkezést.
Ezután a szekciónak megfelelő formai követelményeknek megfelelően el kell készíteni a pályamunkát és a munka egyoldalas összefoglalóját (rezümé); ezeket fogja a zsűri a szóbeli prezentáció előtt elbírálni.
A pályamunkát szóban, a TDK meghirdetett napján kell bemutatni. A prezentációt (Power Point diasort) a konferenciát megelőzően le kell adni a rendező intézmény részére, amelynek formájáról a rendező intézmény legkésőbb a konferencia előtt két héttel e-mailben küld tájékoztatást. A prezentáció során a pályamunkák bemutatására 15 perc áll a diákok rendelkezésre. A prezentációt kötelezően maximum 10 perc vita követi a tagozati zsűri vezetésével, amelyben a diák kérdéseket kap.
A pályamunkákat a zsűri I-III helyezéssel, illetve MATE különdíj keretében értékelheti. A pályamunkáknak lehetősége van továbbjutni az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK).

Milyen témában készíthető el a pályamunka, milyen TDK szekciók vannak?
A téma szabadon választható minden diáknak, igény esetén az egyetemen folyó kutatásokba is lehetséges bekapcsolódni. A pályamunkák elkészítése során a diák által választott téma határozza meg a TDK szekciót. Az OTDK szekcióiról bővebben az OTDK honlapján lehet tájékozódni.

Milyen gyakran van lehetőség a TDK részvételre?
A tudományos diákköri konferencia intézményi fordulóját minden tanévben kétszer, ősszel és tavasszal szervezi az egyetem. Egy diák azonos pályamunkával csak egyszer vehet részt, minden jelentkezéshez új pályamunkát kell készíteni.

Mit jelent a részvétel a gyakorlatban, hogyan tud az egyetem és a középiskola együttműködni?
A középiskolás diákok részére az egyetem középiskolás szekciót szervez, amelyre a középiskolás diákok jelentkezését várjuk. Az egyetem oktatói a pályázat formai követelményeinek való megfelelésben, a pályamunka elkészítésében és a szóbeli előadásra történő felkészülésben támogatják a diákokat.

Miért jó részt venni a Tudományos Diákköri Konferencián?
A részvétel és az elért helyezés többletpontokat ad a felvételi folyamat során (részletek a mindenkori érvényes intézményi felvételi tájékoztatókban), emellett a középiskolás diákok a felkészülés keretében a tudományos ismereteket bővítik, betekintést nyerhetnek az egyetemi életbe és a témavezetővel kialakított mentori kapcsolat a tanulmányi éveiket is végig kísérheti. A szóbeli prezentáció, az elkészült munka bemutatása a zsűrinek segít megbirkózni az „előadói lázzal”, hogy a későbbi szóbeli feleletek – akár az érettségi során – sokkal könnyebben menjenek, a diák stresszhelyzetben is jobban tudjon teljesíteni.

Milyen tudományos tevékenységbe tudnak a Tudományos Diákköri Konferencián kívül még bekapcsolódni a középiskolás diákok?
Szakkollégiumi tevékenység keretében a diákok különböző szakterületek képviselőivel és szakembereivel ismerkedhetnek meg, a szervezet segíti a diákok ismereteinek és gyakorlati tapasztalatainak elmélyülését számos területen. A szakkollégiumok a diákok igényeit folyamatosan felmérve olyan értékeket közvetítenek, amelyek egyszerre szolgálják szakmai képességeik fejlődését és közösségi életük színesítését.

A MATE szakkollégiumokról bővebben az egyetem honlapján olvashat. A Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet által támogatott Szakkollégiumok a VFGI honlap Tudomany menüpontja alatt.

Bővebb információ:
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdálkodás Intézet szinten és a Kaposvári Campuson:
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet oktatási igazgató helyettese Horvathne.Kovacs.Bernadett@uni-mate.hu 
Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet kaposvári középiskolai TDK referense: Turnai.Zsofia.Barbara@phd.uni-mate.hu 
MATE Tehetség Tanács TDK-ért felelős alelnöke, a VFGI Intézeti Tudományos Diákköri Tanács elnöke Urbanne.Malomsoki.Monika@uni-mate.hu​​​​​​​