Köszöntő

Tudomány SME Köszöntő

Utolsó frissítés: 2023 november 22.

Tisztelt Látogató!

A Studia Mundi - Economica a MATE elődintézményének egyik kara, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar által 2012-ben létrehozott on-line tudományos folyóirat. A folyóirat létrehozásának célja, hogy lehetőséget biztosítson újszerű tudományos eredmények, színvonalas tudományos munkák, esettanulmányok és egyéb tudományos értékű művek megjelentetésére a Kar profiljához kapcsolódó szakmai területeken. A folyóirat - a tematikus számokat is beleértve - évente 2-4 alkalommal jelenik meg.

A folyóiratban nemcsak a Szent István Egyetem oktatói, kutatói, hallgatói kapnak lehetőséget a publikálásra, hanem a folyóirat nyitott más magyar, illetve külföldi kutatóműhelyek tudományos eredményeinek megjelentetésére is. A folyóiratba kerülő minden cikk szigorú szakmai lektorálási folyamaton megy keresztül. Minden egyes kéziratot két szakmai lektor véleményez. Kéziratok az év folyamán folyamatosan beküldhetők.

A folyóiratba az alábbi rovatok témaköreihez illeszkedve várjuk a kéziratokat:

  •     Agrár- és élelmiszergazdaság
  •     Elméleti közgazdaságtan
  •     Fenntarthatóság és környezetgazdaság
  •     Humán erőforrás és munkaerőpiac
  •     Informatika és módszertan
  •     Jog
  •     Marketing
  •     Pedagógia, felnőttképzés
  •     Pénzügy
  •     Terület- és vidékfejlesztés, turizmus
  •     Vállalatgazdasági és menedzsment
  •     Vezetéselmélet és vezetésszervezés

 

Tisztelettel:
Prof. Dr. Szűcs István
Szerkesztőbizottság elnöke

 

A Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályában minősített és az MTMT-ben a tudományos folyóiratok között nyilvántartott folyóirat.

A folyóirat jelenleg <IDE> klikkelve érhető el.​​​​